Elmennek, mert már nem érzik jól magukat itthon. Többet, mást, jobbat akarnak, de odakint sem könnyebb. Nem a pénz hiányzik nekik, hanem a valahová tartozás. Elindulnának vissza, de valami visszatartja őket. És már sem itt, sem ott nem érzik magukat otthon.
Az emberek mindig is vándoroltak, mióta világ a világ. Hol békében, hol háborúban, de mindig egy jobb élet reményében.
Ma Nyugat-Európában azért utaznak el a friss diplomás fiatalok külföldre, hogy tapasztalatokkal, kapcsolatokkal gazdagon térjenek vissza.
Magyarok – akár egyetemisták, akár harminc, negyvenesek –, akik bébiszitterként, pincérként, konyhai kisegítőként dolgoznak, és nem a végzettségüknek megfelelő munkát végzik. Ők odakint nem karriert építenek, hanem próbálnak megélni – jobban, mint itthon.
Nem az a baj, hogy sokan szeretnének máshol élni, hanem az, hogy egyre kevesebben akarnak itthon. Egy felmérés szerint minden második fiatal gondolkodik erről, s ha nem is veszi a cókmókját, megfordul a fejében. Elgondolkodik azon a fontos kérdésen, hogy hol lenne neki a legjobb.
Menni vagy maradni? Melyiket bánnád jobban? Mi fontosabb: a család, az idetartozás vagy a szabadabb lélegzet, a mosolygó arcok az utcán? A jó fizetés vagy a munka? A biztonság vagy a lehetőség? Melyik ijesztőbb: a kilátástalanság vagy a magány? Az ismerős vagy az ismeretlen? Csupa kérdés, de nincsenek egyértelmű válaszok.
Ennek kapcsán kérdeztem meg pár, Szegeden tanuló egyetemistát, dolgozó, itt élő, vagy korábban itt lakó személyt, hogy ők hogyan látják a jövőt: akár szegedi, akár magyarországi vonatkozásban.
Varga Zsófia, szegeden lakik, itt is tanult. Ügyintézői munkája van, mégis kacérkodik a külföldre költözés gondolatával.
„Úgy érzem, itt Magyarországon ahhoz mérten amennyit dolgozom, nem fizetnek meg, viszont az árak folyamatosan mennek fel. Az ember szeretne elmenni a Balatonra kikapcsolódni, pihenni, már külföldi árakkal találkozik, ami elszomorító. A családom és a barátaim tartanak vissza igazán, és elsősorban a pénz miatt mennék külföldre, meg a kaland miatt, azért, hogy új embereket ismerjek meg és gyakoroljam a nyelvet. Ha elbocsátanának onnan, ahol most dolgozom, nem igazán találnék másikat jelenleg, ahogy utána néztem.”
Vannak azonban olyan emberek is, akiknek a külföldre költözés gondolatát már tettek is követték. Ilyen például az a fiatal férfi is, aki a gimnázium elvégzése után szakmát tanult, azonban villanyszerelőként itthon sem pénzügyileg, sem erkölcsileg nem érezte magát megbecsülve, ezért fogta a holmiját, és Londonba költözött. Azóta gyakorlatilag a fél világot bejárta, erről is mesélt nekem:
„Amikor úgy döntöttem, hogy kimegyek, akkor már 7 éve siralmasnak láttam itthon a jövőképem, ezért próbáltam meg szerencsét próbálni. Kezdetben nagyon féltem, főleg a repüléstől, egyedül egy teljesen idegen országban, a beilleszkedéstől, hogy hogyan lesz munkám. Persze, akkor már beszéltem angolul és németül is, de nagyon féltem, hogy hogyan fogom megérteni a kintieket.” – nyilatkozta Barta Attila.
Ahogyan fent is említettem, Attila több helyen megfordult már, mondhatni beszippantotta őt a külföldi lét, a jólét, a pezsgés, az ÉLET. Megkérdeztem hát, hogyan boldogult odakint és mi az, amit neki adott a külföldi élet?
„Először, mint mindenki, elég nehezen boldogultam, de ahogy belejöttem, úgy lettem egyre bátrabb. Először Londonban kezdtem, mint gyári munkás, de voltam költöztető cégnél is, ahol már megemelték a fizetésem. Aztán egyre nagyobb lett a kalandvágyam, így jött a képbe Ciprus, Finnország, Svájc, a folyami hajózás, és most Ausztria.
Teljesen más itt az élet, össze sem hasonlítható az otthonival. S nemcsak a fizetések mértékében, nagyságában mutatkozik ez meg, hanem a megbecsülésben is. Minden országnak van valami sajátos íz világa és kultúrája, amit imád az ember.
Cipruson például szinte ingyen jetskizhettem. Finnországban 1 jegy 1,5 óráig érvényes és a bérlakásod mellé jár saját szauna is hűtőmedencével, Svájcban az idősek kedvessége, Ausztriában pedig a rengeteg juttatás (karácsonyi pénz, 13.14. havi pénz). Nincsen kolbászból a kerítés, de ha kellő erővel, kitartással és megfelelő minőségben dolgozol, akkor megbecsülnek és juthatsz egyről a kettőre.” – meséli Attila.
No de mi van a hazaszeretettel? Külföldön a hazaszeretet érzése megszűnik, vagy átalakul? És vajon külföldön érezhetjük magunkat valaha is otthon?
„Otthon az csak egy van, és ez Magyarország! Bár, sajnos a hazaszeretetemet az ország nem becsüli meg, attól számomra az otthonom marad. Országonként változó, hogy mennyire fogadtak el az emberek. Cipruson például nem tudtam, hogy az Attila név nem mindig jelent jót.
Ott a történelmükben az 1800-as évek körül valami gépfegyveres alak megölt jó pár embert, ami miatt az országba való belépésemkor nem örvendtem túl nagy népszerűségnek. Finnországban kedvesek az emberek, de megtartják a nem 3, hanem inkább 30 lépés távolságot, Svájcban az idősek kivételével kicsit lenézőbbek az emberek, bár külföldiek nélkül ők sem mennének sokra. De ott, illetve Cipruson éreztem a legjobbnak a környezetet. Ausztria sem rossz, csak túl sok a magyar, aki azért rendesen alárak a másiknak, vagy az igazi osztrák, aki a hátad mögött kibeszél. Alapvetően a nagy részük ott is tisztelettudó és illedelmes. Bármelyik országban jártam, alapvetően, mint mindenhez idő kell és türelem. Anélkül nem megy. Én saját magam egy gyorsan és könnyen beilleszkedő típusnak tartom, így nekem ezek szerencsére eddig jól mentek.” – nyilatkozta a világjáró.
Sok emberrel találkoztam eddigi életem során, és számos fiatal kacérkodik a külföldre való indulás gondolatával. Mindenki egy jobb élet reményében menne, sokakat azonban visszatart valami. Attilát arról is kérdeztem, hogy ennyi év távlatából, és ennyi tapasztalattal a háta mögött, ő mit javasol az egy helyben toporgó ifjúságnak?
„Menjen ki azonnal! Ugyanakkor bármelyik országot is választja az illető, mindenképpen gyűjtsön össze elegendő pénzt az induláshoz. Ha én újrakezdhetném és adhatnék tanácsot a régebbi énemnek, mindenképpen nyelvtanfolyamra iratkoznék be. Angolul, németül, franciául szinte bárhol elboldogul az ember, ráadásul nagyobb és jobb pozíciókban is alkalmazhatják akár. Ami még fontos: az első fizetést és az árakat sohasem szabad átszámolni forintra, nem érdemes, teljesen más a kettő. Amit nekem külföld adott az az akarat, a kitartás, a hatalmas önismeret, és mérhetetlen önállóság.” – mesélte Attila.
Készítette: Kovács Henrietta