Ma van a boldogság világnapja!

by

A boldogság érzése az egyetlen olyan narkotikum, ami egészséges. Keresése a legfontosabb motiváció az ember életében. Hajszoljuk, kutatjuk, megoldásokat keresünk, ideológiákat gyártunk arra, hogy miért vagyunk boldogok, vagy épp boldogtalanok. Nélküle félembernek, gépnek érezzük magunkat. Képesek vagyunk belehalni hiányába, ugyanakkor a boldogságba, annak ész nélküli hajszolásába is.

Boldogság nemzetközi napja március 20.

Az ENSZ Közgyűlése 2012. júniusában nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává március 20-át. Ekkor a Közgyűlés kihangsúlyozta; a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja.

No de mi is az a boldogság?

Érzelmekkel jellemezhető mentális állapot. Számos biológiai, pszichológiai, vallási, filozófiai magyarázata is van. A boldogságot mindenki másképp akarja elérni, mindenkinek más jelent boldogságot – ez leginkább a neveltetéstől függ, a belénk plántált emberi értékektől.

Ne csak ezen az egy napon

Fontos, hogy ne csak ezen az egy napon érezzük azt, hogy boldogok vagyunk, mert épp ennek van a világnapja. Ugyanúgy, ahogy ne csak nőnapon gondolja úgy a férfi, hogy „na, veszek már egy virágot neki, hogy jól érezze magát”. Ne csak anyák napján éreztessük az édesanyánkkal, hogy fontos nekünk és társai.

Ugyanakkor azt se hagyjuk, hogy nyomásként, teherként nehezedjen ránk a világnap lényegi mivolta. Sokkal inkább az lenne a valódi célja a létezésünknek, hogy minden nap és minden pillanatban képesek legyünk megélni a pillanat boldogságát, az élet szépségeit, apró örömeit, bármi is történjen a külvilágunkban.

Magyarország boldogság szintje

A World Happiness Report éves jelentései szerint annak ellenére, hogy hazánk továbbra sem a legkedvezőbb helyet foglalja el a világ országait a lakosok boldogságszintje alapján rangsoroló listán, a trend azt mutatja, hogy évről évre emelkedik a mért boldogság szintje Magyarországon.

A 2018-ban kiadott jelentés szerint Magyarország már a 69. helyet foglalja el a 156 országot rangsoroló listán, ahol 2012-ben még a 110., 2013-ban a 104., 2016-ban a 91., 2017-ben pedig a 75. helyen állt.

A pozitív pszichológia tudományos alapon igyekszik megközelíteni a boldogságot és igyekszik megválaszolni azokat a kérdéseket, hogy mi a boldogság, és hogyan lehet elérni.

Filozófusok és a vallások

A filozófusok és a vallások gyakran az életminőség felől közelítik meg, miszerint a boldogság előidézője a jó élet, az anyagi bőség és nem veszik figyelembe az érzelmi vonatkozásokat. Ez lényegében az antik görög filozófusok tanainak átvétele. (forrás: wikipedia)

„A boldogság egy olyan ideális állapot, amelyre bár vágyunk, mégsem tudjuk meghatározni, hiszen magában foglalja életünk minden oldalát és ezzel emberi teljességünket.”

Önöket mi teszi boldoggá? Írják meg nekünk kommentben, vagy a sajto@szeretemszegedet.hu email címre. 

Készítette: Kovács Henrietta