Szegedi Ifjúsági Napok 2019

by

Teltházas zárónappal, vasárnap hajnalban véget ért a legnagyobb hazai nyárzáró fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok. A SZIN-en végzett kutatás alapján a látogatók szerint a fesztivál négy szóval jellemezhető: buli, barátok, hangulat, zene.

Az ország szinte minden megyéjéből és a közeli határokon túlról is érkeztek látogatók az idei SZIN-re, ami Szeged legnagyobb turisztikai vonzereje és a felmérés szerint a helyiek is büszkék a fesztiválra, ami az elmúlt több mint 50 év alatt teljesen összenőtt a várossal. A megkérdezettek többsége, 60%-a szerint a fesztivál a legjelentősebb kulturális szerepet tölti be a város életében, de további 33% is úgy nyilatkozott, hogy „szegedi fesztiválok sorában előkelő szerepet foglal el” a Szegedi Ifjúsági Napok.

A kilátogatók között rákérdeztek, mi motiválta őket, hogy eljöttek a fesztiválra. A megkérdezettek többsége a bulizást és a barátokat tartották a legfontosabbnak valamint a SZIN hangulatát és a zenei felhozatalt is említették, de többen kiemelték a SZIN ár/érték arányát is. 

Egy jótékonysági akció keretében összejött az 1.000.000 forint is, sőt az adományozás túl is szárnyalta ezt az összeget, amit a SZIN látogatók a Szegedi Gyermekklinika eszközvásárlására ajánlottak fel.

Greener Festival díj

A SZIN hagyományosan élenjáró a környezettudatos fesztiválozásban is. A 10 évvel ezelőtt – Magyarországon egyedüliként – nemzetközi Greener Festival díjat elnyert fesztiválon például izgalmas, hal formájú installációkat állítottak fel, amibe a műanyag és fém hulladékot gyűjtötték, betiltották a műanyag szívószálat és kérésre papír szívószálat adtak illetve több büfében alkalmazták az ún. Re:poharat valamint a fesztivál területén „játékos” csikkgyűjtőket is kihelyeztek. 

Mediterrán hangulat, fergeteges koncertek, 12 zenei helyszín, több mint 200 produkció, nemzetközi sztárok. Ezekkel a szavakkal jellemezhetnénk az idei Ifjúsági Napokat.  A szervezők idén is igazi nemzetközi sztárparádét vonultattak fel: többek közt Afrojack, a Clean Bandit, Alvaro Soler, Jay Hardwell, Nakadia, a Dubioza Kolektiv és Salvatore Ganacci koncertjén tombolhattuk át az éjszakákat, de természetesen a hazai kedvencek sem maradtak otthon. Koncertezett a szegedi Honeybeast, az Anna and the barbies, de a hazai vonalat a Punnany Massif és a Margaret Island is erősítette.

Mi is ellátogattunk a fesztiválra: