Interjú Farkas Andrással – SzeretemSzegedet.hu

Amint beköszönt a jó idő, családok sokasága látogat el Újszeged ékkövébe, a Gergő-ligetbe. Az odalátogatók nem csak sütögethetnek és fára mászhatnak, de kirándulhatnak, túrázhatnak is, egészen a Maros torkolatáig.

De hogy pontosan milyen lehetőségei vannak az odalátogatóknak, és, hogy valójában milyen célt is szolgál, arról a Rotary tanösvény megálmodójával, Farkas Andrással beszélgetek:

  • Ön a Rotary tanösvény szellemi megalkotója. Hogyan jött az ötlet, hogy létrehozásra kerüljön egy tanösvény itt Szegeden?

Mivel a Tisza közelében, pontosabban közvetlenül a Tisza töltés mellett lakok évtizedek óta, nekem fontos volt az ártéri, hullámtéri terület megismerése. Először a gyerekeimmel, majd az unokáimmal kedveltettem meg a területet. Nem volt könnyű. Járhatatlan, átláthatatlan volt a hullámtér, iszonyú mennyiségű ipari és háztartási szeméttel. Először út kezdeményezéssel elértem a vízpartot, majd azt jobbra-balra bővítve kialakítottam egy kis ligetet (Gergő nevű unokám nevét kapta a terület), később a Bertalan híd felé bővítve egy „sétányt” ösvényt alakítottam ki, ez lett a Lili sétány (Ő a kisebbik unokám). Azután már adta magát a hely és a helyzet, bekapcsolódtak kutyasétáltatók, nagyszülők unokákkal, biciklisek, futók, családok, iskolák és végül a szegedi Rotary Clubok. Így tisztult a terület, bővült az út, szaporodott az idelátogatók száma. Nagyon sok, fontos segítséget kaptunk az ATIVIZIG-től és a DALERD-től is (ez a két állami vállalat a terület fenntartója és művelője).

  • Sokan ismerik már a helyet, de azért mutassuk be picit. Mi az, amit érdemes tudni róla?

Rotary tanösvény (Gergő liget, Lili sétány, Mancs mező, Armand pihenő, Maszat rét, Farkas ösvény, Maros sétány) A Bertalan híd újszegedi oldalától indulva, közvetlenül a Tisza partján haladva a Maros torkolatán túl sétálhatunk rajta, több mint 6 km hosszú-ságban közlekedve. (Középtájon található a Vízügyi Történeti Emlékhely – múzeum.)
Családok, baráti társaságok kedvelt piknikező helye, nagyszülők és unokák természetbeni szabadtéri játszótere, fiatalok és idősek sétaútja.
Gyakran találkozhatunk kutyasétáltatókkal, futókkal, terepbiciklisekkel, gyalogtúrázókkal és néha lovasokkal is.

  • A névadás története is érdekes, hiszen mind a Rotary tanösvény, mind a Gergő liget, de akár a Lili sétányt is említhetjük, személyes okokból kapta a nevét. Mi ez az indok pontosan?

A Gergő ligetről és a Lili sétányról az előzőekben már említést tettem, a Rotary tanösvénnyé nyilvánítás pedig szükségszerű volt, hiszen magánszemély nem „garázdálkodhat” árvízvédelmi, illetve erdőművelés alá von állami területeken.

Tehát kellett egy civil szervezet, amely vállalta a partnerséget a terület „gazdáival”. Lett is mindjárt három, hiszen Szegeden három Rotary Club működik, az RC Szeged Szent-Györgyi Albert, az RC Szeged Tisza és az RC Szeged DÓM.

  • A neve tanösvény. Mitől válik azzá, miket láthatunk?

A Tisza- és Maros parti árterek csodálatos flórája és faunája található itt, különleges méretű és fajtájú fákkal, sokféle virággal, gombával és más buja ártéri aljnövényzettel terítve. Vízi és erdei madarak sokasága mellett néha őzek és rókák is felbukkannak.
Nemcsak évszakonként (tavasz, nyár, ősz, tél), hanem áradások – és szélsőséges időjárási viszonyok (szélviharok, szárazságok, hosszan tartó esőzések) után is jelentős változásokon megy át ez a terület, újabbnál újabb látnivalókat, meglepetéseket produkálva.

Évek óta az SZTE biológia és földrajzszakos hallgatóinak növény és rovargyűjtő területe.
Jó idő esetén osztálykirándulások, természetbeni biológia órák, erdei tornaórák tartására is kiválóan alkalmas terület.

  • Milyen lehetőségei vannak az odalátogatóknak? Miket csinálhatnak?

A természetet kedvelők paradicsoma ez a terület. Sétálók, futók, terep-biciklisek, piknikezők, pecások, kutyasétáltatók, szerelmesek, vagy csak az „úgy ellazulni” vágyók kedvelt helye lett.

  • Eredeti helyén egy ártéri erdő volt. Milyen és mennyi munka volt a kialakításában?

Az ártéri/hullámtéri jellegét és főleg funkcióját teljes mértékben megőrizte a terület, hiszen ez a feladata. Az ATIVIZIG munkatársai folyamatosan teszik a dolgukat, mi ott csak vendégek vagyunk, minden beavatkozásunkat egyeztetjük a terület fenntartójával. Csak a leszűkített ösvényre koncentrálunk (ez alól kivétel a Gergő liget), ahol kicsit „elterjedtünk”, hiszen csak itt tudtuk kialakítani a biztonságos játszó és piknikező helyeket. Ahol erdőgazdálkodás folyik a területen, ott a DALERD a gazda, velük is jól tudunk együttműködni, kikérjük a véleményüket és kérjük a segítségüket is.

  • Azon felül, hogy remek kirándulóhely, milyen célt szolgál még?

Felfedezték a „madarászok”, a gombászok (sok ehető gomba is található itt), természet fotósok, filmesek (profi fotósok sok zsánerképet készítenek, de videoklipek is készültek már ezen a helyen) és kedvelt helye az esküvők idején készített menyasszony-vőlegény fotózásoknak is.

  • A jövőt tekintve vannak tervek, fejlesztések a hely kapcsán?

Igen. Nagy terveink vannak, a már rendbe rakott és rendben tartott területeken túl szeretnénk a Maros torkolatot is népszerűvé tenni. Szeged városa hálátlanul kezeli a Maros és a Tisza találkozási pontját. Mintha nem is lenne, pedig Szeged a Marosnak köszönheti a várossá fejlődését, hiszen ezen a folyón hozták Erdélyből a sót, az építésekhez használt köveket, ezen úsztatták le a fát, így lett Szeged kereskedelmi csomópont. A szegediek döntő többsége még nem járt a Maros partján, különösen nem a Maros és a Tisza találkozási pontjánál. Szeretnénk itt egy kulturált kilátóhelyet kialakítani, egy függőhíddal összeköttetést teremteni a Maros túlpartjával arra a pontra, ahol a két nagy folyó először érinti egymást. Ez egy kultikus hely, ahol a Maros közel 750 km után a Tiszába torkollik és megszűnik

(Képek forrása: http://tiszai.ertekek.hu/szeged/gergo_liget.php)

Készítette: Kovács Henrietta

Interjú Farkas Andrással – SzeretemSzegedet.hu” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. VARGA LÉNA Válasz a bejegyzésre

    Kedves András !
    Szívből gratulálok a megálmodásához és a tevékenységedhez is! Szeged nagyon értékes természeti adottsága így, a természetkedvelő emberek számára elérhetővé válhatott. Középiskolai szép, és szomorú emlékeim is felidéződött bennem a Maros torkolat kapcsán. Örülök, hogy a mártélyi tanösvények után eljutottam ide is, most már nyáron és ősszel is, de nem utoljára.Tourinform Irodában is örömmel fedeztem fel az ismertetőjét! Minden jót a továbbiakban is, üdvözöllek: V.L. 👍

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.