Kerekdomb fesztivál
18°

Vásárlással ünnepeljük Jézus születését


Vásárlással ünnepeljük Jézus születését

Karácsony és kereskedelem. Miközben a fogyasztás jelentős része év végére koncentrálódik, komoly törekvések vannak a karácsonyi túlfogyasztás visszaszorítására. 

A statisztikák szerint Amerikában 2004-ben 700 dollárt költött egy ember a karácsonyi ajándékokra, ami 210 ezer forintnak felel meg. Ez 2014-ben felszökött 780 dollárra, vagyis 235 ezer forintra. Magyarországon ennél jóval kevesebbet áldozunk a karácsonyi ajándékokra. Itthon átlagosan 40 ezer forintot fordít egy ember a meglepetésekre. Hogy nálunk jóval kisebb a pénzköltés, mint az Egyesült Államokban, visszavezethető a kisebb egy főre eső GDP-re és a alacsonyabb átlagos fogyasztásra is – magyarázta Baritz Sarolta Laura közgazdász, domonkos rendi nővér a Kossuth Rádió Szombat reggel című műsorában.

 

Nem minden a pénz 

A közgazdász szerint a mára kialakuló kapitalista rendszer, illetve az a szemlélet, hogy a hasznot maximalizálni kell, egy olyan anyagias rendszerré szűkíti le a gazdaságot, amely már nem veszi figyelembe az élet nem anyagi összetevőjét, holott annak van egy olyan része, amelyet nem lehet pénzben kifejezni. Ilyenek az emberek közötti kapcsolatok, a nagylelkűség, a bizalom. Ezek az értékek azonban háttérbe szorulnak akkor, ha olyan rendszerben élünk, amely csak az anyagiakra koncentrál, ami az ünnepekre is rávetíti az árnyékát.


Szeretünk adni 

A statisztikák alapján a magyarok szeretnek ajándékozni, jó hír ugyanakkor, hogy zömük szerint karácsonykor a legfontosabb a családdal eltöltött idő. Azaz megvan bennünk a vágy arra, hogy ápoljuk az emberi kapcsolatainkat és kilépjünk az elanyagiasodott rendszerből – mondta Baritz Sarolta Laura. Felhívta arra is a figyelmet, hogy az életből nem mellőzendőek az anyagi javak és a pénz, de azok csak eszközök az életünkben. Tim Kasser amerikai pszichológus vetette fel azt, milyen érdekes, hogy karácsonykor, amikor Jézus születését ünnepeljük, akkor gyakorlatilag fogyasztással tesszük ezt.


Kerekdomb fesztivál


Koch Borház Szeged

A hét szavazása

ÉRTÉKELJE A HONLAPOT EGYTŐL NÉGYIG, MENNYIRE TETSZIK ÖNNEK? (1 - nem tetszik, 4 - tetszik)

Eredmények

Loading
Gerinctréning Szeged
Lokál