Kerekdomb fesztivál

Bőséget hoz a Márton-napi liba


Bőséget hoz a Márton-napi liba

Szegedi gyerekek ismerkednek a Márton-napi népszokásokkal, a libasütéssel. Idén is számos helyi étterem várja vendégeit Márton-napi ínyencségekkel, libavacsorával, a Móra Ferenc Múzeum pedig szombaton libás játszóházat tart. A Pannóniában született legendás 4. századi tours-i püspök, Szent Márton ünnepnapjához, november 11-éhez számos néphagyomány kapcsolódik Magyarországon. A legenda szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal. November 11-e a téli évnegyed kezdő napjának számított már a római kortól, ekkor nagy lakomát tartottak az új termésből és az újborból, és a mai emberek, így a szegediek is leginkább a dínomdánomot kötik össze a Márton-nappal, hiszen a mondás szerint: „Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. 


Kerekdomb fesztivál


Koch Borház Szeged

A hét szavazása

ÉRTÉKELJE A HONLAPOT EGYTŐL NÉGYIG, MENNYIRE TETSZIK ÖNNEK? (1 - nem tetszik, 4 - tetszik)

Eredmények

Loading
Gerinctréning Szeged
Lokál